Jó, ha már eljutottam odáig, hogy nem teherként élem meg, hogy van egy spektrum- vagy magatartászavaros gyerekem. Akkor már tudom, hogy így alakult, mert így a jó mindenkinek. Mindkettőnk ezeknek a feladatoknak és nehézségeknek a megtapasztalásával, végigküzdésével, megoldásával tud most a legtöbbet fejlődni.
Hogyan tudom kihozni én ebből a helyzetből a lehető legtöbbet? Két (egymással persze összefüggő) vonalon indulhatok el. Mindkettő fontos, nincs prioritás, inkább együttmozgás.
Az első témakör időben egy kicsit megelőzi a másikat. Itt én vagyok a fókuszban. Törődöm magammal, saját jólétemmel, feltöltődésemmel, lelki egyensúlyommal. Tisztázom erősségeimet-gyengeségeimet. Mivel vagyok elégedett és min lenne jó változtatni. Tudatosítom a szülői szerepem, felelősségem, de nem rendelem alá az életem teljes mértékben a gyermekemnek. Megértem részleteiben is, mi miért történik úgy, ahogy. Elfogadom a helyzetet, nem elégedetlenkedek, nem sajnálkozom. Ha ez sikerül, akkor innen szinte már automatikusan továbbléphetek a fejlődés irányába, mert látom, minek mi az oka, célja, háttere. Az biztos, hogy anélkül, hogy saját magammal békében lennék, a gyermekemnek sem tudok eleget segíteni.
A másik témakör, hogy megtalálom és alkalmazom azokat a módszereket, terápiákat, programokat, amelyek a gyermekemnek a lehető legtöbbet segítenek. Fontos, hogy a terápiákon kívül kialakítsak egy olyan feltételrendszert, fizikai és lelki környezetet, ami kiindulópontot nyújt a fejlődés megindulásához. Ez valószínűleg egy folyamatos kutatómunka, hiszen ahogy a gyermekem változik, úgy változnak a környezeti és terápiás igényei is. Hogy megtaláljam a megfelelő kezelési módokat, igyekszem pontosan megérteni, mi megy végbe a gyermekemben. Mik az ő egyéni problémái, igényei. Nem biztos, hogy ez ugyanaz, mint amit a szakirodalomban általánosságban olvashatok, hiszen minden ember egyedi és tudjuk, hogy a spektrum is széles, szerteágazó. Ha látom őt az egyéni problémáival, akkor kifejezetten ezekre a tünetekre, problémákra keresek megoldást a saját lehetőségeinken belül. (Tehát ha nem tudom elvinni anyagi vagy földrajzi korlátok miatt méregdrága fejlesztésre, akkor nekünk nem ez lesz a megfelelő megoldás, és az úgy van jól!)
Ma már számtalan kezelési mód, terápia létezik. Jó, ha a számunkra megfelelő kiválasztásakor nemcsak a józan eszemre, hanem a megérzéseimre is hallgatok. Eredmény tekintetében pedig rendkívül türelmes vagyok. Sajnos két-három alkalom után még nem valószínű, hogy minden egy csapásra megváltozik.
Mindenkinek saját, különleges életútja, feladatai vannak. Nekem és a gyermekemnek is. Innen, az anyagi testünkből nem látunk rá feltétlenül a mögöttes okokra. Lehet, hogy egyikőnknek csak az a feladata, hogy többet törődjön a gyerekével (és ne csak saját magával), és ha megteszi, hirtelen nagyszerű változások történnek. Másikunknak lépésről lépésre kell küzdenie, míg jut valamire. És megint másikunk hiába ad bele apait-anyait, látszólag minden marad a régiben. Ilyen esetekben sem érdemes elkeseredni, mert valószínűleg neki ezt kell megélnie (pl. hogy nem úgy történnek az események, ahogyan én szeretném, hanem ahogy történniük kell; vagy én akkor is tudok adni, ha látszólag nem kapok vissza semmit).
A szélesebb körben elterjedt terápiák orvosi-gyógypedagógiai szempontból közelítik meg a spektrum zavart. Ahol szükségesnek tartják, gyógyszert írnak fel, a viselkedés változtatására kognitív viselkedésterápiát alkalmaznak ill. szenzoros tornával hatnak a mozgásfejlődésre, az agyi-idegrendszeri kapcsolatokra. Ennél azonban szélesebb palettából választhatunk, ha nemcsak egy szeletét próbáljuk megragadni a problémakörnek.
Bár a test és lélek viszonyában gondolkodásmódom szerint a léleknek van nagyobb súlya, és a lélek-szellem változása hozza magával az anyagi világban megnyilvánuló test folyamatainak stabil módosulását, mégis, itt a Földön test és lélek folyamatos kölcsönhatásban vannak, támogatják és tükrözik egymást a fejlődésben is, így érdemes a fizikai folyamatoknak is figyelmet szentelni.
Ami a gyerkőcnek fizikai ill. lelki-szellemi szinten, viselkedésben segíthet (környezeti feltételek és terápiák vegyesen):
- megfelelő étkezési szokások, étrendkiegészítők
- méregtelenítés
- mozgásterápiák pl. TSMT, Ayres terápia
- testorientált terápiás módszerek pl. masszázs, kiropraktika, oszteopátia ill. kranioszakrális terápia
- homeopátiás és gyógynövényes kezelések
- természeti jelenségek, elemek megtapasztalása (pl. fürdés tengervízben, légzéstechnikák)
- természetközeliség
- érzékek fejlesztése pl. színek, hangok
- testközelség (megtapasztalása/fejlesztése)
- érzékszervek pihentetése (nyugodt környezet, ingerek csökkentése)
- aktív és passzív pihenés
- állatokkal támogatott terápia (kutyás terápia, lovas terápia)
- a két agyfélteke közötti egyensúly fejlesztése különösen a művészeteken keresztül (pl. ének, zene-, táncterápia)
- kognitív viselkedésterápia (pl. autizmus specifikus gyógypedagógia, ABA)
- érzelmi intelligencia fejlesztése
- teljes körű, feltétlen elfogadás, megértés megtapasztalása (tágabb közösségben inklúzió)
- önbizalom fejlesztése, dicséret
- szorongás csökkentése, stresszkezelés, megküzdési stratégiák
- tökéletességre való törekvés csökkentése, hibázás lehetősége, megbocsátás gyakorlása
- speciális igények kielégítése pl. logopédia, TEACCH, támogatott kommunikáció
- saját szülői személyiségünk fejlesztése/fejlődése mint tükör és mint példa (és ez vissza is vezet az első feladathoz)
Sajnos azt el kell fogadni, hogy egyszerre nem tudunk túl sokat markolni egyszerre. Nem bírom én sem, a gyerek sem. Ezért mindig a legalapvetőbb, legégetőbbnek tűnő vagy az aktuális problémákra reagálva tudok a terápiás lehetőségek közül választani. És mindig csak a rendelkezésre állók közül. Jó hír, hogy saját magam fejlesztése bír az egyik legnagyobb hatással, és az nem feltétlenül kötött anyagiakhoz, infrastruktúrához.
A következő írásokban a fenti lehetőségekről (saját magammal ill. a gyermekemmel foglalkozás) írok bővebben.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a fentiek a saját véleményem tükrözik, és ellentmondásban állhatnak a tudomány jelen állása szerint elfogadottakkal. Nem a pszichiáter, gyógypedagógus, alternatív gyógyász vagy az én véleményem számít a gyermeked gyógyulásában, hanem csakis a saját tapasztalatod. Kérlek, hogy arra támaszkodj! Természetesen nem arra biztatlak, hogy háttérismeretek nélkül bármit kipróbálj. Amibe belefogunk, annak felelősen utána lehet nézni; szükség esetén megfelelő szakmai támogatás mellett belekezdeni; mások tapasztalatait begyűjteni; tisztázni, mit várunk tőle stb. Ha tudsz a megérzéseidre, belső hangodra figyelni, akkor meg fogod találni a Számotokra legmegfelelőbb utat.
Paholcsek Erika (Lelki spektrum)