Ahogy azt az előző bejegyzésben olvashattad, felnövekedésem során megtanulom, hogy pozitív vagy negatív szemüveget vegyek fel. De nemcsak ezt tapasztalom, hanem a nyugati társadalmakban az is szinte folyamatosan árad felém, hogy minden tökéletes ill. annak kell lennie. A reklámokból ömlik, hogy a termékek fantasztikus tulajdonságokkal bírnak. Ha meghibásodik valami, azonnal kicserélem, veszek egy másikat. Ha valami nem jól működik vagy nem tetszik, akkor eltakarom, befedem, hogy már csak a jó látszódjon. Ezzel párhuzamosan kialakul bennem egy elvárás, hogy az életem eseményei is tökéletesen működjenek, pont úgy, ahogy azt én szeretném. Ha valami mégis máshogy alakul, hát gyorsan lecserélném azt a részletet, hogy már sehol se maradjon hiba. De a valóságban szembesülnöm kell azzal, hogy nem mindig az én elképzeléseim szerint mennek a dolgok. Sőt, gyakran nem. Amikor ezt tapasztalom, frusztrálttá, csalódottá válhatok, alacsonyabbrendűnek érezhetem magam vagy folyamatosan elégedetlenkedhetek.
Csinálhatom máshogy is. Tudomásul vehetem, hogy az események máshogy is megtörténhetnek, mint ahogy én azt előre elterveztem. Lehet, hogy szembe kell néznem rengeteg nehézséggel, néha szenvedéssel, fájdalommal is, de ez mind rendben van, mert az élet természetes velejárója. Ha ez sikerül, akkor fokozatosan elcsitulhatnak a negatív érzéseim.
Hogy tudom elérni, hogy ne az automatikusan tanult viselkedésmódot alkalmazzam, vagyis az események negatív oldala helyett a pozitívat helyezzem a fókuszba? Mint mindig, kitartó munkára, tudatos erőfeszítésre van szükségem ahhoz, hogy változzak. Ebben pedig viselkedésem végiggondolása van a segítségemre.
Ismét kétségbe vagyok esve, dühös vagyok a világra, lehetetlennek érzem megoldani az előttem tornyosuló feladatokat? Ha már odáig eljutottam, hogy sikerül azonosítani a negatív gondolataimat, az első lépcsőfokot meg is ugrottam. Jó hír, hogy ez volt a folyamat legnehezebb része!
Ilyenkor megállok, átgondolom, mi okozza ezt az érzést és mindenekelőtt elfogadom, hogy így érzek. Valóban nem könnyű helytállnom, és nincs azzal semmi gond, hogy az első reakcióm nem hasonlít egy szuperhősére.
Milyen negatív gondolatok jöhetnek? Pl. „nem tudom megcsinálni”, „biztosan nem sikerül”, „már megint nem úgy alakult, ahogy szerettem volna” stb. Több százat lehetne felsorolni! Ha ezeket sikerül elcsípni, akkor átalakíthatom őket pozitív mondatokká: „képes vagyok rá”, „mindig van esély, hogy sikerüljön”, „úgy látszik, máshogy kell próbálkoznom”.
A negatív gondolataim régen belém ivódott meggyőződésekből fakadnak. Joggal mondhatom, hogy nehéz őket egyik pillanatról a másikra lecserélni. Segíthet jobban magaménak érezni a pozitív megerősítéseket, ha előbb megkérdőjelezem az eddigi hiedelmeimet. „Biztos, hogy nem lehetséges?” „Mi lenne, ha mégis sikerülne? Akkor miben változtatnék?”
Nem tudom megcsinálni. –> Biztos, hogy nem lehetséges? –> Képes vagyok rá (esetleg más úton-módon).
Biztosan nem sikerül. –> Mi lenne, ha mégis sikerülne? –> Mindig van rá esély, hogy sikerüljön.
Már megint nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. –> Mit csinálhatnék másképp? –> Úgy látszik, máshogy (így-úgy) kell próbálkoznom.
Visszatérve: nem baj, ha nem megy minden mindig kifogástalanul vagy a terveim szerint. Előfordulhatnak kudarcok, hibázhatok vagy egyszerűen csak más lesz a kimenetel, mint én szeretném. Ezeket tapasztalatszerzési lehetőségnek is tekinthetem. Legközelebb majd változtatok, gyakorlom, fejlesztem magam. Remélhetőleg egyszer eljutok oda, ahova szeretnék.
De még ha kívül (egyelőre) nem is változik semmi, belül akkor is máshogy élem meg a dolgokat, és ez a lényeg. Nem a dühöngés, panaszkodás lesz a hangsúlyos, hanem a megoldásra való törekvés.
Paholcsek Erika (Lelki spektrum)