Ha nem követted az előző bejegyzéseket, akkor mielőtt belekezdenél az olvasásba, érdemes megnézned a pajzsmirigyről szóló írás bevezető gondolatait is.
A vér kifejezi, hogyan áramlik az energia az életemben. Könnyedén megy minden, mint a karikacsapás, vagy rögös úton járok, nehézkesen, erőlködve.
Ha minden rendben van, lazán, különösebb erőfeszítés nélkül „rovom a kilométereket”, teljesítem feladataimat. Ekkor az energiám határozottan, dinamikusan, lendületesen mozog, és én is így járok életem útján. Nyugodtan, higgadtan állok az előttem tornyosuló feladatok elé. A kihívásokat elfogadom, mert tudom, hogy ez az élet rendje, és teszem a dolgomat. Nem háborodom fel rajta, hogy feladataim vannak, és azok milyenek, hanem tudom, hogy egyszerűen vannak, és én képes vagyok azokat teljesíteni. Elfogadom a világot annak feltételrendszerével együtt olyannak, amilyen.
Ekkor energiáim egyensúlyban vannak és egyenletesen áramolnak. A vérnyomásom is rendben lesz.
Ha a velem szembejövő feladatokon vagy körülményeken felháborodom (miért épp ezt kell csinálnom, miért most, miért pont nekem; miért úgy csinálja a másik stb.), akkor ebből a felháborodásból düh alakul bennem, amit a társadalmi elvárások és normák, vagy a saját „gyengeségeim” miatt nem mutatok ki. Nem engedem meg magamnak, hogy a bennem lévő feszültséget kimutassam a viselkedésemmel, de a testem megmutatja nekem azt fizikai szinten. Az a nagy nyomás, feszültség, amit az elnyomott düh okoz, a magas vérnyomásértékekben fog tükröződni. Nemcsak a dühöt, de más érzelmeket, gondolatokat is gyűjtögethetek magamban. Ezek a ki vagy el nem engedett érzelmek azonban már nem férnek el belül, és feszítik „érzelmi tartályom” falát. Az is előfordulhat, hogy sokáig halogatok dolgokat, amelyek energiája felhalmozódik bennem vagy az vált ki belőlem nagy feszültséget, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy azt én szeretném.
Ha viszont a feladatok kihívásainak nem akarok megfelelni, inkább elmennék mellettük, kibújnék a kötelezettségek alól, elmismásolnám azokat, mintha nem is lenne dolgom itt ebben a világban, akkor kevésbé áramlik az energiám, kevesebb lendülettel halad a vérem az erekben, alacsonyabb lesz a vérnyomásom. Ilyenkor nincs kedvem az előttem álló feladatokhoz; ahhoz, hogy erőfeszítéseket tegyek, hiszen valószínűleg úgyis kudarccal végződne az egész. Ha viszont nem teszek erőfeszítéseket, akkor az életemet nem tudom aktívan alakítani, ehelyett passzív elszenvedője vagyok a velem történő eseményeknek, amelyek terhét, nagy nyomását alig tudom elviselni.
A „feladatok” főként a lelki-szellemi értelemben vett feladatokat jelentik. Ilyen feladat pl. türelmesebbé, alázatosabbá, következetesebbé válni, felvállalni magamat, hálásnak lenni stb.
Mindkét esetben a megoldás felé az vezet, ha jobban bízom magamban és abban, hogy sorsom úgy alakul, ahogy az számomra a legmegfelelőbb. Akkor visszatérhet az életkedvem ill. ki tudom lassan, folyamatosan engedni a gőzt.
Alább két általam kitalált személy példáját olvashatod.
Józsinak mindenről határozott véleménye van; mindig úgy érzi, ő tudja, mit hogyan kellene megoldani. Bent a cégnél mégis hallgatnia kell, mikor a főnökével valamiben nem értenek egyet, mert félti a munkahelyét. Ott vidéken, ahol lakik, nincs a környéken máshol neki való munka. Pedig sok mindent le kell nyelnie. Tavaly nem volt fizetésemelés, nyáron nem engedték el szabadságra, és sokszor csak aznap derül ki, hogy túlóráznia kell. Mégsem szól, a dühe azonban fortyog benne. Jóban kell lenni a szomszéddal is, ezért nem tesz semmit, mikor annak kutyája állandóan az ő járdáján végzi a dolgát. Csak a feleségének meséli felháborodottan, hogy a pénztárnál valaki pofátlanul elé tolakodott, vagy hogy azok a suhancok megint jegy nélkül utaztak a buszon, ő meg veszi a drága bérletet.
Józsi problémájára az hozhat gyógyírt, ha megengedi magának, hogy amint felmerül egy problémás helyzet, abban rövid időn belül állást foglaljon, bízva abban, hogy képes úgy előadni a véleményét, hogy az szalonképes legyen. Ezen kívül képes legyen megkülönböztetni a tényleges problémákat, ahol meg kell szólalnia a maga érdekében, és a jelentékteleneket, ahol inkább csak feleslegesen idegesíti magát. (Itt persze utánajárhat, hogy miért zavarja valójában egy-egy helyzet.) Ha sikerül folyamatosan kiengednie a gőzt, kevésbé lesz feszült, megszűnik az állandó nyomás.
Klári reggel alig bír kikelni az ágyból, legszívesebben egész délelőtt aludna. Munkahelyén még biztatásra sem vállalja magára a nehezebb projekteket, hiszen ő azokban úgysem lenne sikeres, hiába van meg az extra tudása hozzá. Sokszor érzi magát gyengének, kifacsartnak akkor is, ha alig végzett aznap szellemi vagy fizikai erőfeszítést. Ha ki kell hívnia a vízvezetékszerelőt, úgy érzi, hogy neki jutott a városban a legnehezebb feladat aznapra – nincs kedve elmagyarázni (meg persze nem is menne), hogy mi a gond. A csapatépítő tréningen sincs kedve kipróbálni azokat az izgalmas játékokat, inkább félrehúzódik egy sarokba és iszik egy kávét.
Klárinak az segítene, ha bízna abban, hogy képes a feladatai sikeres végrehajtására. Ha érezné, hogy jelenlegi tudásával, személyiségével is elboldogul, és így vagy úgy akkor is meg tud oldani minden elé kerülő feladatot, ha azon a téren még nincs tapasztalata. Ha bízik magában, akkor több kedve is lesz teljes szívvel részt venni az eseményekben.
Paholcsek Erika (Lelki spektrum)