Hogy lehet jó irányba haladni ebben a földi útvesztőben? Honnan tudjuk, mikor érünk elágazáshoz és ott milyen irányban kell továbbmennünk? Ha valamiben fejlődnöm kell, akkor a sors olyan pályát állít össze számomra, ami a fejlődés lehetőségét biztosítja. Hogyan? A környezetem minden pontjáról visszamosolyog rám a lehetőség, hasonlóképpen, mint egy tükör.
Ha könnyen dühbe gurulok, akkor a környezetemben számos olyan helyzetet találok, amely alapot ad arra, hogy dühös lehessek. De miért van az, hogy egyes dolgokon némelyek teljesen felhúzzák magukat, mások pedig teljes lelki nyugalommal mennek tovább? Az objektív valóság nem változik, de a szubjektív, az én világom attól függ, hogy én belül milyen vagyok, mit érzek.
Valaki rideg környezetben is fesztelenül viselkedik, más pedig barátságos légkörben sem tud oldódni. Van, aki a legnagyobb lazasággal mosolyog az egyetemi vizsgán ugyanarra az oktatóra, akitől a másik meg frászt kap, és alig dadog valamit, pedig jobban tudja az anyagot, mint a társa, aki életében először találkozik a professzorral, mert be sem járt órára. Van, akit mérhetetlenül feldühít, ha a dugóban araszol, míg más örül, hogy végre magában lehet egy kicsit és jó zenét hallgathat. Van, aki pacát lát a Rorschach-teszten, más ugyanezen a képen gyilkos vadállatot, megint más meg szelíd angyalt. Van, aki rettentően sajnálja magát, ha egyedül kell feltakarítania a lakást, más pedig egyenesen örömét leli abban, hogy mindent maga csinálhat és nem szól bele senki, mit hogyan tegyen.
A tények, a helyzet ugyanaz, de mindannyian más-más szemüvegen keresztül látjuk. A valóság mindig az én valóságom. És mit mutat számomra ez a valóság? Pont azt, amerre mennem kell. Ha egy helyzet feldühít (másokat meg nem), akkor a dühömből kell visszavennem. Ha félek tőle, akkor több bátorságra, önbizalomra van szükségem. Ha sajnálom magam, rá kell jönnöm, hogy semmi okom nincs rá. Ha folyamatosan kontrollálni szeretnék, akkor azt a hitem kell erősítenem, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell, és nem én döntök róla, mi hogy valósul meg.
Ha ebben a bizonyos földi labirintusban szembejön egy elágazás, azt csak akkor veszem észre, ha figyelem magam, és észreveszem, hogy hogyan viselkedem, tehát bele tudok nézni a tükörbe.
Rájövök például, hogy amikor a főnököm munkaidő vége előtt egy órával megkért, hogy készítsem el a következő projekt előzetes költségvetését, akkor nem azt kérte, hogy maradjak bent este nyolcig, hanem csupán tényszerűen annyit, hogy legyen kész a költségvetés, de eszembe sem jut, hogy egyáltalán nem gond neki, ha csak másnap délután adom le. Ebben az esetben az elágazás – a döntéshelyzet a megfelelni vágyásom témája, jobb színben való feltűnésem vágya, holott a főnököm azért adta nekem a feladatot, mert a részlegen én tudom azt legjobban megoldani, és jó munkatársnak tart pont így, ahogy vagyok. Tehát döntök: bent maradok késő estig, hogy még ma végezhessek a munkával, és ezzel abban a hitben ringatom magam, hogy többre fognak értékelni vagy elfogadom, hogy én így vagyok jó, ahogy vagyok, így szeretnek a kollégáim, így bízik bennem a felettesem, és nem kell kepesztenem azért, hogy azt higgyem, egy elvégzett feladattól értékelnek többre, nem a személyem miatt. A döntés következtében egyik vagy másik irányba indultam. Ha nem az önszeretetet, elegendő önértékelést választottam („helyes” irány), akkor a következő elágazás egy újabb, hasonló szituáció bekövetkeztével megpróbál visszaterelni a jó irányba. Ott ismét választok, hogy fogok viselkedni, és így tovább.
A nehézség az, hogy legtöbbször nem veszem észre az útelágazást, hanem bárminemű tudatosság nélkül döntök az egyik verzió mellett. Márpedig addig, míg ezt teszem, kevesebb esélyem van a vágyott irányba haladni. A döntésben az segít, ha belenézek a tükörbe. Ha meg tudom figyelni magam, és a kívülálló szemével látom a viselkedésemet és annak mozgatórugóit, akkor tudok teljes tudatossággal dönteni és így nagyobb valószínűséggel választom a megfelelő irányt. Tehát önismeret és reflexió együtt hozza meg a sikert. Ha gyakorlom a tükörbe nézést, egyre könnyebbé válik a folyamat, és egyre hatékonyabban lépek előre a fejlődés útjain.
Paholcsek Erika (Lelki spektrum)