Szeretném Neked megmutatni, hogyan gondolkodom (egyre többekhez hasonlóan) a fizikai és a lelki-szellemi világ összefüggéseiről.
Mind szélesebb körben ismert és elfogadott a nézet, miszerint fizikai világunk mögött (mellett vagy azt áthatva) egy lelki-szellemi világ áll. Életünk mozgatórugója nem az anyagi testünk mechanikus működése-működtetése, hanem lelki-szellemi lényünk kifejezése, annak fejlődése. Leegyszerűsítve azt szokták mondani, hogy lényegi részünk a szellemünk, és anyagi formánk annak megtestesülése. Földi érzékszerveinkkel kevéssé leírható szellemi valónk sokrétűsége, teljessége. Ez a szellemi rész fejlődni vágyik, belső hajtóerő húzza, űzi a következő leszületés felé. Mert a szellemi világban kevesebb a lehetőség a tanulásra, fejlődésre, mint a Földön. A földi lét tele van buktatókkal, ez egy nehezebb szintű akadálypálya. Ha itt botladozunk, de a célhoz lassan mégis közelebb jutunk, akkor többet javítottunk magunkon, mint egy kényelmes környezetben, kedvező feltételek mellett haladva. A lelket csiszolatlan gyémánthoz szokták hasonlítani. Ha csak gyengéden babusgatjuk, simítgatjuk, kivárhatatlanul lassan válik belőle gyönyörű drágakő. De ha keményen dörzsöljük, nagy erőt fejtünk ki, hamarabb jutunk el a végeredményhez, ráadásul szebb formát (és vele tartalmat) kaphatunk.
Így van vele a lélek is. Minél többször születik le a nehézségekkel tűzdelt földi élet keretei közé, annál többet csiszolhat magán, annál közelebb kerülhet a végeredményhez. Talán a legnagyobb nehézség az, hogy a fizikai világba kilépéskor szemünk „becsukódik”, és elfelejtünk mindent, amit eddig tudtunk. Mint mikor egy labirintusban jól előrehaladtunk, de elfogyott az erőnk, utunkat nem tudtuk egészen a kijáratig folytatni, és valahol a közepe felé fel kell adnunk. Aztán ha vége a próbatételnek, utólag még a térképet is megnézhetjük. Jó hír, hogy később újra megmérettethetjük magunkat a labirintusban. Ekkor lehet, hogy már nem az eredeti kiindulási pontból indulunk, a fejünkben többé-kevésbé meglévő térkép pedig törlődik. Tájékozódási képességünkből szerencsére valamennyi megmaradhat, csak azt nem fogjuk tudni, az honnan származik, miért megy valami automatikusan, és miért nem megy más.
Születéskor belecsöppenünk egy ismeretlen környezetbe, már gyerekkortól kezdve szembenézünk jó pár nehézséggel, és életünk valóban igazi akadálypályához hasonlít. A pályán való haladásban fontos útjelzők, segítségek állnak rendelkezésünkre. Tulajdonképpen induláskor nem is feltétlenül tudjuk, merre is van a helyes útvonal, hova kell eljutnunk. De a pálya dinamikus, és szembejön velünk akkor is, ha mi nem indulunk el felé. A környező világ eseményei, környezetünk jelenségei, a velünk megtörténő események, emberi interakciók, a betegségek tünetei mind útjelzők, melyek mutatják, mivel kell megküzdenünk, mely tulajdonságainkon kell csiszolnunk, melyik irányban kell tovább haladnunk vagy hol kerülünk válaszút, útkereszteződés elé.
Az útjelzőkről a következő írásban olvashatsz bővebben.
Paholcsek Erika (Lelki spektrum)