Ebben a bejegyzésben olvashattad, hogyan érdemes kommunikálni az intézményekkel, ha be szeretnétek valahova kerülni. Itt pedig arról írok, hogyan erősíthetitek meg a helyzetetek, ha már sikerült a bejutás (az egyszerűség kedvéért a többféle intézménynév helyett itt is mindig iskolát írok).
Ragaszkodom hozzá, hogy még a tanév kezdete előtt (vagy mielőtt a gyerkőc első napját az intézményben tölti) beszéljek a tanítóval, hogy közösen készülhessünk fel az előttünk álló időszakra. Természetesen a vele való kommunikáció során is alkalmazhatom ugyanazt az eszköztárat, amit az igazgatóval szemben már használtam. Ugyanígy érdemes a gyógypedagógussal is felvenni a kapcsolatot; ő jó esetben „szövetségesünk” lesz az iskolában töltött időszak során ill. pontosabb információt nyújthat számunkra, mint a tanító. Persze az is lehet, hogy még nincs tapasztalata autizmussal, de az elfogadása, semlegessége mégis sok helyzetben segítségünkre lehet. Ha ezen felül még olyan szerencsések vagyunk, hogy (gyógy)pedagógiai asszisztens is kerül gyermekünk mellé, akkor őt se hagyjuk ki a sorból!
Ahogy már korábban szó esett róla, számítok rá, hogy az alapítói okiratban szereplő kódok nem biztos, hogy azt jelentik, az iskola ill. annak egyes tanítói már találkoztak az egyes jelenségekkel. Ma Magyarországon az a tapasztalat, hogy a tanítók felvilágosítást sem kapnak egy-egy viselkedési módról, magatartászavarról stb. (Tovább)képzést azzal kapcsolatban, hogyan kezeljék az ilyen gyerkőcöket, pedig többnyire csak akkor végeznek el, ha saját magunk fontosnak érzik azt. (Nem kárhoztatom őket érte, de attól még ez a helyzet.) Sokfajta problémával szembesülhetünk az iskolában. Itt most azt szeretném kiemelni, hogy jó párat megelőzhetek, ha én magam veszem kézbe a kezdeményezést. A lenti felsorolás természetesen a teljesség igénye nélküli; intézménytől és gyermektől függően változtathatok rajta bátran.
Mit mondhatok, kérdezhetek?
- Hangsúlyozom, hogy fontosnak tartom az információcserét az iskola/tanító és a családunk között.
- Kiemelem, hogy az autizmussal érintettek számára a változások, új helyzetek általában nehézséget okoznak, ezért pont a legelején szokott felmerülni a legtöbb probléma, de idővel egyre könnyebben boldogul majd csemeténk. Sőt, az első hónapok nehézségei után akár ugrásszerű javulás következhet majd be a viselkedésében.
- A tanítót kikérdezem a szokásokról, a gyerekek órai és órákon kívüli feladatairól. Mi történik a tanórákon, van hetes, jelentés? Hogy alakul az ültetés? Ha szükséges, javasolhatom, hogy gyermekemet csendesebb helyre ültessék, ne nagyon mozgassák. Lehet, hogy az a jó, ha az első sorba kerül, ahol nem látja a többiek mozgolódását. Lehet, hogy hogy a hátsó sorba, ahol nem süt a szemébe a nap ki stb. Hogyan zajlanak a szünetek? Mikor lehet enni, WC-re menni? Kimennek az udvarra?
- Hangsúlyozhatom, hogy a túlzott ingerek zavarják a gyermeket (ha így van). Adhatok ötleteket ilyen esetekre. Pl. ha túl nagy a zsongás a teremben, ki lehet küldeni egy apró megbízással kicsit „pihenni” vagy felvehet egy hangtompítós fülvédőt.
- Hogyan zajlik az ebédeltetés? Elmondom, ha ezzel kapcsolatban van tudnivaló. Pl. kérem, hogy hadd egye hidegen az ételt.
- Mikor, hol öltöznek át tornaórára? Ha pl. nem szereti levenni a zokniját, kérem, hogy ne erőltessék. Ha nehezen megy az önálló öltözés, gombolás stb., mindenképp megemlítem, hogy ebben segítségre lesz szüksége.
- Megkérdezem, készíthetek-e fényképeket az iskoláról, folyósóról, osztályteremről, mosdóról, ebédlőről, tornateremről, udvarról – egyszóval az iskolai mindennapok helyszíneiről. Ellenőrzöm, mi található az iskola honlapján, ott vannak-e a tanítók fényképei. Ha adatvédelmi előírásokba nem ütközik, az osztálytársak (legalább keresztneves) listáját is beszerezhetem.
Nagy segítség, ha a gyermekkel előzetesen egy csendesebb időszakban körbejárhatjuk az iskolát, hogy legyen róla előzetes elképzelése, amit aztán a fényképek segítségével újra meg újra felidézhet. Szintén sokat segíthet, ha még a szeptemberi kezdés előtt a pedagógusokkal személyesen is találkozhat, beszélgethet.
Miután megköszöntem az információkat a tanítónak, elmesélem neki, hogy mi ezek alapján az információk alapján előzetesen felkészülünk, hogy enyhítsük a változások okozta sokkot.
- Részletezem gyermekem erősségeit, nehézségeit, megsegítési lehetőségeit. Elmondom, mivel lehet megnyugtatni, együttműködésre késztetni, bátorítani, mi ad neki biztonságot.
- A gyerkőcre jellemző viselkedéstől függően egyeztethetem a pedagógussal azt is, hogy mit mondjunk – mondjuk-e egyáltalán valamit a többi szülőnek és a gyerekeknek.
- Vállalhatom – ha van rá lehetőségem, legalább az első időszakban -, hogy korábban jövök érte. Ha fárad, ezzel is csökkenthetjük az ingereket.
- Kérem, hogy tartsuk a kapcsolatot, hiszen így tudom én is támogatni a gyermeket bármilyen probléma esetén.
Ha a fentiek szerint járok el, a tanító érezni fogja, hogy együttműködünk, a feladatot közösnek érezzük, és mi is hozzátesszük a magunkét, nem hagyjuk magára.
Év közben időnként rákérdezek, hogy minden rendben van-e, tudok-e valamiben otthonról segíteni. Részt veszek a fogadóórákon, érdeklődöm gyermekem előrehaladásáról – mind tanulmányi, mind szociális téren.
- Érdeklődöm, hogyan boldogul a tanító a gyermekemmel . („Meséljen róla, kérem, hogy Dávid mennyire aktív órákon! Elvégzi a feladatait?”)
- Elmondom, én mit látok. Kérhetek visszacsatolást. („Örülök, hogy fejlődik, látom rajta, mennyivel önállóbb, mint két hónapja. Önnek mi a tapasztalata?” „Érzem, hogy még nehezen megy neki, hogy 45 percig folyamatosan koncentráljon. Elbeszéléseiből úgy érzem, hogy már csak az óra legvégére fárad el. Ön hogy látja? Miben tudnék én segíteni?”)
- Megköszönöm, hogy ebben-abban segít. Megköszönöm, hogy meg tudjuk beszélni a problémákat. Elmondom, miért vagyok neki hálás. („Köszönöm, hogy segít Lacikának a tornaórára való átöltözésben. Segítség nélkül háromszor ennyi időre lenne szüksége.”)
- És…elmondhatom, mi nem tetszik, miben szeretnék támogatást kérni – vádaskodás, ellenségeskedés, sértegetés nélkül (mielőtt ebbe fognék, szabad folyást hagyok az érzelmeimnek, és csak lehiggadás után keresem fel a pedagógust). Emlékeztethetem magam, hogy azzal csak védekezésre, visszatámadásra késztetem a másik felet, és elmérgesítem a hangulatot, csökkentem az együttműködés esélyét. Ha előadtam a tényeket, kifejezhetem az érzéseimet, igényeimet, kéréseimet is. („Tudom, hogy nem lehet mindig külön figyelni rá, mégis csalódott vagyok, mert – Karcsi azt mesélte – heccelték a többiek az udvaron, és ilyenkor könnyen dühkitörésbe torkollhat az eset. Amennyiben a kapacitások engedik, és kicsit több figyelmet kap, megelőzhetők a hasonló problémák.”„Nagyon rosszul esett, hogy a tudomásom nélkül jeleztek a Szakértői Bizottság/Fenntartó felé. Kérem, hogy a jövőben mindig előbb velem egyeztessenek, hiszen – bármiről is legyen szó – első körben nekünk kell egyezségre jutnunk, és én kész vagyok erőfeszítéseket tenni.”)
Felkészülök, hogy ha minden tőlem telhetőt megtettem, akkor is nehéz lehet az eleje. De minden nappal könnyebb is!
Paholcsek Erika (Lelki spektrum)