Hogyan és miért alakul ki a fizikai tünet?
Az élet iskolájában a tananyagot a „sors” állítja elénk. Egy-egy „tantárgy” sok leckéből áll. Minden egyes lecke esetében feladat, hogy többé-kevésbé hibátlanul elvégezzem. Az élet iskolájának leckéit azonban sokszor nem készítem el. Csak ímmel-ámmal fogok neki vagy inkább sehogy sem. Halasztgatom, mert jobban esik helyette valami kellemesebbet tenni. Mint a kisdiáknak, aki a házi írása helyett inkább a játszótéren tölti a délutánt. Ha nem abszolválom az aznapi leckét, a „sors” nem haragszik meg rám, mint a tanító néni, hanem tudomásul veszi, hogy nehéz a feladat, és jobban szeretnék kibújni alóla. De hát a lecke, az lecke, így ugyanazt az anyagot egy soron következő feladatban újra feladja nekem. Ha már sokszor nem írtam meg a házim, kénytelen rá valahogy felhívni a figyelmem, hogy mi is a feladat. Mint a tanító néni, mikor megkéri az egyik diákot, mondja el a többieknek, mivel kellett volna készülni aznapra. Mivel sorsom alakítójával többnyire nem tudok úgy beszélgetni, mint embertársaimmal, máshogy kell jeleznie nekem, mondjuk éjszakai álom formájában vagy testem fizikai tüneteként. Ha megértem a tünet üzenetét, tudatosítom, mi is volt a feladat, és könnyebben hozzá is foghatok az elkészítéséhez.
Másként fogalmazva: az akadálypálya, amin haladok, elém hozza a megoldandó feladatokat, amelyek segítségével fejlődhetek. De én nem ismerem fel, miben is kellene fejlődnöm, nem tudatosítom a problémát, hanem lesüllyesztem azt a tudatalattimba. A fizikai tünet az értelmezés során aztán segít újból a felszínre, a tudatom szintjére hozni ezt a bizonyos feladatot.
Ha az alázat leckéjét nem „készítem el”, térdproblémáim lehetnek. Ha nagyobb (lelki) terhet veszek magamra, mint amennyit elbírnék, fájhat a hátam. Ha a kommunikáció témájában maradt felhalmozott feladatom, akkor légúti tüneteim lehetnek.
Természetes emberi tulajdonságom, hogy a szenvedést, a kellemetlent, a problémákat kerülni szeretném. Ahhoz azonban, hogy a világot teljességében megismerhessem, ezekre a tapasztalatokra is szükségem van. (Másképpen: ahhoz, hogy a jót, a pozitívat megismerjem, szükségem van az ellenpólus megtapasztalására is.)
Attól még, hogy a problémákat a szőnyeg alá söpröm, azok nem tűnnek el. Uú., mint a fizika világában, létezik az energiamegmaradás lelki síkon is. Miután egy problémát a tudatalattimba száműztem, az időnként – amikor már készen állok a feldolgozására – felszínre akar törni, és fizikai tünet formájában jelentkezhet. Ha ekkor sem foglalkozom vele, mélyebb síkra süllyedhet. És minél inkább kész vagyok megbirkózni a feladattal, annál magasabb síkra kerül.
Előfordulhat pl. hogy valakinek bőrgyulladása van (a bőr a határaimat képviseli, a gyulladásos reakció pedig a felszínre törő haragot, agresszivitást jelképezi), amelynek jelentését nem tudatosítja ill. a fizikai tünetet elnyomják szteroidos kenőccsel (tehát nem az immunrendszer dolgozik). Néhány év múlva szénanátha jelentkezik nála (egyfajta értelmezése az agresszió felgyülemlése, amely minden adódó alkalommal kirobban), melyet még mindig a tüneteket elnyomó szerekkel kezelnek, és még mindig nem tudatosul. Pár év múlva aztán asztmás lesz (lehetséges értelmezése, hogy mindent mellre szív, „ugat” másokra, a dühtől levegőt sem kap, az agresszió pedig bennreked a tüdőben). Testi szinten a bőrtől indulva az orron-légutakon keresztül a tüdőig jutott, lelki szinten pedig az agresszió, harag előbb a határain akart felszínre törni, majd mélyebbre süllyedt, és amikor lehetett, onnan még kitört, végül már mélyen annyira felgyülemlett, hogy a levegővételt (létezést) is veszélyeztetette.
Amikor az általam tudatosan nem látható aspektusok, más szóval az árnyék fizikai tünetként válik láthatóvá, azt a társadalom általában negatívumként értékeli. Természetesen igaz, hogy bármilyen fizikai tünetet megélni, elviselni nehéz. Nehéz, mert kellemetlen, fájdalmas lehet ill. hátráltatja vagy lehetetlenné teszi bizonyos kellemes vagy kötelező tevékenységek végzését. De mikor ezt teszi, segíteni szeretne nekem felismerni, mi hiányzik belőlem, mi az, amit még integrálnom kell, hogy az egység felé haladhassak tovább.
Mindenkinek vannak tünetei, még ha nem is mindig látványosak vagy súlyosak, mert a földi világban szinte lehetetlen tökéletes egységben, egyensúlyi helyzetben létezni. Ezért a tüneteket nem tudom elkerülni, azok mindenképp jelentkeznek. Ha megoldottam egy problémát, jön a másik, mindaddig, amíg tökéletessé nem válok 😊. Ha elkerülni nem is tudom őket, a jelzéseiket felhasználhatom, segítségül hívhatom az előrehaladásom érdekében.
Paholcsek Erika (Lelki spektrum)