Biztosan többször felmerült már benned, hogy ki vagy mi tehet arról, hogy gyermeked autisztikus tüneteket mutat. Genetikai oka van? Nevelési hiba? A születésnél fellépett komplikációk? Magzati korban történt behatások? Környezeti együtthatók? Kisgyermekkorban adott gyógyszerek vagy az oltások?
Számtalan elmélet született már, különböző vélemények forognak közszájon és a tudomány is kialakította álláspontját a jelenlegi ismeretek alapján.
Valójában mindegyik tényezőben lehet valami. De csak annyiban, amennyiben bármilyen lelki hatást leképezhet egy fizikai világban megnyilvánuló esemény és az annak következtében kialakuló testi tünet.
A végeredmény szempontjából nem is olyan fontos, hogy milyen fizikai ok váltotta ki a tünetet, a lényeg az, hogy megjelent és mutat valamit. Számomra az a fontos, hogy rájöjjek, mit jelez nekem, és ha sikerült megfejtenem, akkor dolgozhatok a „hiba” kijavításán. Mi lehet ez a „hiba”, amire a tünet rávilágít? Egy tulajdonság, egy viselkedési mód, egy jelenség velem kapcsolatban – ahol még van fejlődnivalóm, és ezt nem veszem észre vagy nem tudatosítom.
Ebben a bejegyzésben írtam arról, hogy a fizikai világ hogyan akar tanítani nekem valamit jelenségein keresztül.
Vagyis az a bizonyos autisztikus tünet nem azért alakult ki (végsősoron), mert hibás egy genetikai kódom vagy mert szüléskor oxigénhiány lépett fel stb. Hanem pl. az oxigénhiány azért jött, mert én már annyira szorongok sok helyzetben, hogy semmi másra nem tudok odafigyelni, csak a szorongásra. Már az éltető levegőhöz sem jutok hozzá, nem tudok nyugodtan mély lélegzetet venni, az önfeledt örömet nyugodtan megélni. Ez megjelenhet egy rövidebb-hosszabb oxigénhiányos állapotban, aminek következtében a baba idegrendszeri fejlődése sérülhet. Ez a sérülés a gyermek szorongásos viselkedését hozza magával, és máris visszatértünk oda, hogy a gyermek mintázta a szülő viselkedését. Mivel a testi és a lelki tünetek mindig egymást tükrözve jelennek meg, a viselkedési mintázattal valamilyen fizikai szintű jellemző is társul. De a fizikai tünet nem a kiváltó ok, hanem már a következmény!
Ilyen módon felesleges hibáztatnom bármilyen „kiváltó okot”, mert azok nem okok, hanem már maguk is következmények, azokkal magukban nem magyarázhatom a tünetek kialakulását. A valódi, végső kiváltó okot magamban fogom megtalálni. Ehhez mélyen a felszín mögé kell néznem, észre kell vennem azt, ami számomra eddig nem volt nyilvánvaló, vagy csak legyintettem a létezésére.
Most véletlenül se gondold azt, hogy Te lennél valamiért is a hibás! Az Univerzum nem hibáztat semmiért, de következetesen meg akarja tanítani Neked a soron következő leckét. A tanuláshoz pedig a legjobb út a megfelelő körülmények biztosítása. Pontosan azoké a körülményeké, amelyek a megfelelő tudás (értsd: belső, lelki útravaló, bölcsesség) megszerzéséhez juttatnak hozzá. És hogy hogyan kerültél ebbe az állapotba, ahol tanulnivalód van? Ez egy természetes fejlődési folyamat, amelyen mindannyian keresztülmegyünk életek sokaságán át. Ki ezzel tart előrébb, ki azzal. Ki az egyik életében tesz többet az előrejutásért, ki a másikban. Mindig az aktuális kor feltételrendszerét figyelembevéve alakul úgy az életünk, hogy az éppen megdolgoznivalót hangsúlyozza. Ha hibás nem is vagyok, de felelős mindenképp. Hiszen még a másik oldalon én magam választottam ezt a feladatot. Ha választottam, akkor olyan feltételrendszert is kaptam hozzá, aminek segítségével előrébb is léphetek. A felelősségem pedig abban rejlik, hogy ezt felismerjem, és ha felismertem, akkor tegyek is az előrejutásért.
Paholcsek Erika (Lelki spektrum)